2012. november 6., kedd

Lezárult egy korszak


2004-ben kezdtem a triatlont a Villám SC-ben. Eleinte persze nem úgy mentünk oda Dáviddal, hogy ez lesz az irányadó a mindennapjainkban, de beleszerettünk és fokozatosan a délutáni -majd később pluszban a reggeli- edzések mindennél fontosabbá váltak számunkra. A versenyekről és edzőtáborokról nem is beszélve. A fél napunkat és az egész nyarat a Margit-Szigeten töltöttük. Jó hangulatú, de kemény edzéseken vehettünk részt. Ez az edzőmnek, Fűri Icának és a csapattársainknak köszönhető.

2012. október 25., csütörtök

Kihagyott VB


A nyár során junior Európa Kupákon kellett minél jobban szerepelnünk, hogy az eredmények alapján eldöntse a Magyar Triatlon Szövetség, hogy kik mehetnek ki a Világbajnokságra. Két versenyeredményt vettek figyelembe. A bécsi első, illetve a tiszaújvárosi második helyezésemmel biztos induló voltam, mégsem mentem. Sokan nem értették és kérdezték: Miért? Erre szeretnék választ adni.

2012. augusztus 12., vasárnap

1 edzőtábor, 2 verseny


Az egyhetes kerékpár centrikus edzőtábort Balassagyarmaton fejeztük be. Itt én nem indultam a szombati triatlonon. A terv az volt, hogy szombaton egy jó kis lendületes edzés aztán a vasárnapi aqatlonon lehet hasítani. Már ott elakadtam, hogy szombati edzés, ugyanis iszonyatos oldalfájdalom jött rám. Senki nem tudta megállapítani, hogy mi lehet a bajom egyik orvos izomhúzódásra gyanakodott másik orvos epét mondott. A lényeg, hogy légvételre és bármilyen mozgásra fájt.

2012. július 16., hétfő

Európa kupa két felvonásban

A hétvégén Tiszaújvárosban voltunk, hogy ismét megmérettessük magunkat a nemzetközi mezőnyben. Ez a verseny egy kicsit eltért a megszokottól. A versenytáv rövidebb lett: 500m úszás, 12km kerékpár és 3,5km futás. Szombaton délután 4 órakor két futamban indították el a női junior mezőnyt. A selejtezőfutamok első 12 versenyzője jutott tovább a vasárnapi Európa kupára (+1 fő idő alapján) Ezen a versenyen senki nem hajtott maximálisan, a cél az volt, hogy indulhassunk a döntőn. Hetedik idővel jöttem ki a vízből és pár emberrel összeállva feltekertünk a második bolyra. Futáson nem történtek nagy dolgok. Jóleső lendületes futással elsőként értem célba. Már csak a vasárnapi versenyre koncentráltam.

2012. június 17., vasárnap

Dupla Arany Bécsben


Pénteken, 15-én indultunk a Komjádi Uszoda parkolójából. A csapatból többen is indultunk a versenyen, (Dávid, Lili, Heni, Bence) ezért kisbuszt béreltünk. Így indultunk útnak és Mosonmagyaróvárig meg sem álltunk. Itt egy kis pihenőt tartottunk, majd folytattuk az utat Bécsbe. A szálláson átvettük a már lefoglalt szobákat, majd átmentünk a verseny helyszínre, hogy bejárjuk a pályát. Keróval kezdtünk, a pálya egy kicsit változott, de nem számottevően. A futópályán is mozogtunk egy kicsit, majd jött a hűsítő úszás. A vízhőfok: 19,4°C tudtuk meg Alpártól, tehát megkezdtük a neoprén felvételét. Úsztunk valamennyit, majd kipróbáltuk a vizet a ruhák nélkül is. Tulajdonképpen így sem volt vészes, de egyértelműen kellemesebb volt a neoprénes változat. Miután mindent kipróbáltunk visszamentünk a szállásra pihenni és vacsorázni. Evés után rövid megbeszélés és irány az ágy, hogy a versenyen mindenki kipihenten indulhasson.

2012. június 9., szombat

Balatonfüredi Bronz

Ismét Balatonfüred adott otthont az Olimpiai Távú Elit Országos Bajnokságnak. Vasárnap reggel indultunk. A kerós pályabejárást és néhány emelkedő valamint kanyar gyakorlását a gyors depózás követte. Melegíteni így nem sok időm maradt. Magamra rángattam a neoprént és futás a rajthelyre. Itt még pár karkörzés, majd kiálltunk a kikötő szélére.

2012. június 2., szombat

Tour de Pelso

Tegnap Síófokra utaztunk Dáviddal, Henivel és Bencével, hogy ma teljesíthessük a Tour de Pelso-t. A Balatont kerültük meg bicajjal. 9-kor rajtoltunk gélekkel és energia szeletekkel jól felfegyverkezve. :) 30 km-t az élbollyal tekertem aztán egy emelkedőn lemaradtam, de amikor láttam, hogy gurul a mezőny összeszedtem minden erőmet és visszatekertem. Pont egy körforgalom utáni beleerősítésbe érkeztem, így nagyjából eddig tartott, hogy bollyal mentem. Innen kb. 30 kilométert egyedül mentem, pontosabban egy másik lánnyal, de ő nem volt hajlandó vezetni. Miután beértünk egy városba (nézzétek el nekem, már nem emlékszem melyikbe) és egy figyelmetlen autós majdnem elütött, végre utol ért minket egy csapat. Velük tekertünk egy jó ideig.

2012. május 20., vasárnap

Tisza Triatlon

Szombat reggel autóval jöttünk Tiszaújvárosba. Eddigi évek során megszokott módon a Klub csapat Országos Bajnokság volt előbb. Ezen a versenyen a sprint távot (750m-20km-5km) kell a csapatból minimum 3 főnek együtt teljesíteni. Elit női mezőnyben mérettettük meg magunkat. Csapatunk 5 főből állt: Hargitai Heni, Kerekes Lili, Szabó Tíci, László Klári valamint jómagam. Úszás második felében négyen maradtunk, Klári lemorzsolódott, majd a depózás után a bringán, Tíci is lemaradt. Innentől vigyáznunk kellett egymásra, mert elértük a minimum létszámot. Szépen haladtunk a bringán és futáson is a maximumot hoztuk ki a csapatunkból.

2012. április 29., vasárnap

Egy nap két Országos Bajnokság

Április végére esett a Duatlon Országos Bajnokság, ami Kaszón került megrendezésre. az idő szuper, meleg. Délelőtt volt a rajtunk. szokás szerint egyszerre indították az összes nőt. Első futáson egy ideig sikerült elfutnom Dudás Eszterrel és Fuchs Renivel, de ők erősebbnek bizonyultak. Így Koch Renivel folytattam a futást. Kisvártatva elfutott mellettünk Forró Zsófi, de mögé sem tudtunk beállni.

2012. április 21., szombat

Junior EB - Eilat

Eilatba jöttünk Junior Triathlon Európabajnokságra. Nagy reményeket fűztem ehhez a versenyhez, mivel tavaly az előkelő 3. helyen értem célba és büszkén állhattam a dobogóra bronzéremmel a nyakamban. Idén úgy vágtam neki, hogy ennél már csak előrébb végezhetek. Sajnos ez nem így történt. 18. lettem és nagyon csalódott voltam.

2012. április 14., szombat

Új Focus

Német klubbomtól nem rég megérkezett az új bringám. Ezen a képen még "nyersen" láthatod, de ha tovább olvasol, jelenlegi állapotáról kapsz képet. Hétfőn kaptam, kedden került beállításra a Bike Express üzletében, ahol a bolt nevéhez híven "expressz sebességgel" foglalkoztak vele.

2012. április 13., péntek

The Best Choice: OAKLEY

Tegnap az Oakley magyarországi csapatával egy szponzorációs konzultációt tartottunk. Az iskolánkhoz közel eső Mofo Kft csapata Lányi Tamással az élen nagyon barátságosan fogadott minket. Mindent megbeszéltünk és másnap már a Király utcai Oakley szaküzletben válogathattunk a jobbnál jobb szemcsik közül.

2012. április 10., kedd

Marokkó - Afrika kupa


Nagy izgalommal készültem Marokkóba, Afrika kupára. Este érkeztünk Casablanca repterére (Vanek Margit és Ákos, Dudás Eszter, Tóth Tomi és én) Megvártuk a később érkező Faldum Gábor, Czigány Andris, Király Isti triót és csak ezután indulhattunk tovább.

Somogyszil - röpke beszámoló az év első versenyéről

 Előző hétvégén Somogyszilen voltunk duatlon versenyen. Ez volt az év első versenye és egyben a Junior Triatlon EB-re válogató. Első futás jól ment és a depóból is elsőként jöttem ki juniorok közül. A bringapálya kicsit lankás, az idő szeles volt, így nem volt könnyű dolgunk, de 4-en szépen összedolgoztunk. Második futáson nem erőlködtem nagyon, mert az EB-re kijutás már így is biztos volt. Juniorok mezőnyben elsőként értem célba, abszolútban pedig a dobogó második fokára állhattam. Kezdő versenynek nem volt rossz, elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. 

2012. március 12., hétfő

Pesaro - 8. nap


Szerdán írtam utoljára, tehát folytassuk a csütörtökkel. Reggel egy erős úszással kezdtünk. Amit egy rövid kerózás követett, ez eredetileg nem volt a tervben, de be kellett pótolni a keddi, szakadó eső miatt elmaradt edzést. Délután futás szokás szerint. Pénteken ehhez hasonló átlagos edzésnap következett, na de a szombat, az már legkevésbé sem mondható unalmasnak. Reggel 9-kor bicóra pattantunk és meg sem álltunk San Marino-ig. Ez egy laza 60km-es túra volt az utolsó 10km-en csak emelkedővel. Szépen feltekertünk a várhoz, ahonnan havas hegyekre nyílt kilátás. Kicsit pihentünk, ettünk, elkattintottunk pár képet majd miután kellően felöltöztünk a lejtőre való tekintettel, elindultunk visszafelé.

2012. március 7., szerda

Pesaro - 3. nap




 A tegnapi időjárás sajnos nem kedvezett nekünk. Egész nap szakadt az eső, úgyhogy egy métert nem tekertünk. Viszont kétszer futottunk. Ebből következik, hogy kétszer áztunk el. Szerencsére az internettel ellentétben a mosás ingyen van. Mára már vissza is kaptuk a tiszta ruháinkat.

2012. március 5., hétfő

Pesaro – 1. nap


A tegnapi érkezés után már a kerékpárok kipakolásánál akadályba ütköztünk, ugyanis a vonóhorogra szerelhető kerékpártartó nem jött le, amitől a csomagtér ajtaját sem tudtuk kinyitni. Fél órás kulcs csavargatás és feszegetés után a fiúk belülről kezdték pakolni a bringákat. Aztán hirtelen Szilárdnak (Mogyi Baja-Pécs edző) sikerült megszabadítania a az autót a szerkezettől.
Beköltöztünk a szobáinkba, amik elég jól felszereltek, tulajdonképpen minden van, leszámítva az ingyenes WiFi-t, ami úgy vélem mindenkinek nagyon hiányzik. Természetesen 3€ ellenében 1 óra netezésre van lehetőség, de azt hiszem inkább keresünk egy netkávézót. A vacsora több, mint amennyit el tudunk illetve el szeretnénk fogyasztani. Előétel, tészta, hús, desszert. Még leírni is sok.

2012. március 4., vasárnap

Olaszország - utazás előtt

Elérkezett ez a nap is: Válogatott edzőtáborba utazunk. Pesaroba, ami Olaszországban van. (lásd: a képen) Előző hétvégi betegségem nem jött jókor (bár mikor jön jókor egy betegség?)

2012. február 23., csütörtök

Százhalombatta

Bár kicsit megkésve, de még időben (8 napon belül) érkezik a beszámoló százhalombattai Héraklész összetartás edzőtáboráról. Péntek délután 2-kor indultunk Margit-híd budai hídfőtől. Hamar lent voltunk és elfoglaltuk a szállást,szokott módon a Hotel Training-ben.

2012. január 29., vasárnap

Rövid bejegyzés az elmúlt hétről


Újra vasárnap. Ezen a héten nem voltak erős edzések mondhatnám, azt is, hogy laza hét volt, de az iskola és a vezetés miatt inkább zsúfoltnak mondom. Hétfőn kipihentük a felmérő fáradalmait egy átmozgató edzéssel, kedden pedig nem kellett korán kelni, mert nem volt reggeli úszásunk. Szerdán reggel úszás a szigeten. Elképesztően jól ment, mondjuk hozzá kell tenni, hogy el is fáradtam elég rendesen.

2012. január 22., vasárnap

Héraklész felmérő

Vasárnapi Héraklész felmérő. Egész héten ezt vártam kíváncsisággal vegyes izgalommal, hogy vajon sikerül-e megúsznom a junior "A" szintet 1500m-en. Már előző este rákészültem a megmérettetésre. Feszült voltam, mert eddig még nem úsztam ilyen "hosszút" felmérőn. Az természetes volt, hogy a távot bírni fogom, az irammal viszont már kevésbé voltam kibékülve. Főként azon aggódtam, hogy ne lassuljak le a második 750m-en. Vacsora után  leírtam, hogy milyen százakat szeretnék úszni. Belekalkuláltam a fáradást valamint, hogy az első 100m mindig jobban sikerül. Ez alapján 19.25-öt kellett úsznom. (Junior "A" szint : 19.30 - átlag : 1.18/100m) Gondoltam ha nehezen is, de csak meg kell legyen.

2012. január 17., kedd

Miskolc

Előző hét pénteken érkeztünk Miskolcra, úszó edzőtáborba. Otthonitól eltérő edzések, mindenkinek, így nekem is izomlázat okoztak, amit persze tűrni kell. Tűrtük is. Kaptuk továbbra is a terhelést. :) Második nap egy kis bonyodalom támadt az uszodában, amint beléptem volna a "csikóhal" csoportos női öltözőbe, a tűzjelző hangja ütötte meg a fülemet. Ki kellett "menekülnünk" az uszoda épületéből.

Sziasztok!

Pap Eszter vagyok, 18 éves (1993).  Azért kezdtem el írni ezt a blogot, hogy beszámoljak a versenyeimről, edzőtáboraimról, egy-egy kiemelkedőbb edzésről valamint életem fontosabb szegmenseiről.
Amit tudni kell rólam: Budapest szívében, a Margit-szigeten triatlonozom versenyszerűen.